Hazai erdők az éghajlatváltozás sodrásában

A klímaváltozás javában zajlik, amihez erdeink sokrétű átalakulással alkalmazkodnak, ha akarjuk, ha nem. A legfőbb kérdés, hogy van-e elegendő társadalmi szándék az erdőket segíteni a változás útján, vagy a fakitermelési célokat továbbra is előtérbe helyezve egyre nagyobb veszélynek tesszük ki azokat.
Hazai erdők az éghajlatváltozás sodrásában

Változó éghajlat, változó erdők

Földünk klímája sosem volt állandó. Hosszú és rövid távon egyaránt változékonyságot mutat. A nagy földtörténeti korok időskáláján a kontinensek vándorlása, a szárazulatok helyének, partvonalának, tengerszint feletti magasságának változása alapvető módon befolyásolja az éghajlatot. Mindez az élővilág evolúciójában, és a különféle élőhelyek kialakulásában is komoly szerepet játszik. Az erdők a hosszú évmilliók alatt folyamatosan változtak, alakultak, az alkotó fafajok lecserélődtek a hozzájuk kötődő élővilággal együtt – és ez manapság sincs másképp. A legutolsó nagy jégkorszak idején a kontinensek már a jelenlegi helyükön voltak, ám az éghajlat nagyon eltért a maitól.

Magyarország területén például harmincezer évvel ezelőtt a sarkvidékhez hasonló, fátlan tundranövényzet volt jellemző, tizenkétezer éve pedig tűlevelű erdők uralták a tájat. A számunkra ismerős, leginkább tölgyfajokkal jellemezhető erdők csak mintegy 2000-2500 éve alakultak ki a Kárpát-medencében.

Tölgyerdők Budapest környékén – csak mintegy 2000-2500 éve

Az erdők alkalmazkodása az éghajlatváltozáshoz igen sokrétű, és fontos szerepet játszanak benne az azokat alkotó fafajok tulajdonságai – például klímaigényük, terjedő képességük, genetikai sokféleségük. Az időjárás rövidtávú változatosságát bizonyos mértékig valamennyi fafaj egyedeinek el kell viselni – hiszen a fák jellemzően hosszú életűek. A bükkök 250-300 évig, a tölgyek akár ezer évig is élhetnek, ami alatt az éghajlat sem marad állandó. Drasztikus klímaváltozás esetén az adott irányú változásra érzékeny fafajok egyedei azonban hamarabb elpusztulhatnak. A gyakoribbá és intenzívebbé váló tüzek, szelek, jég „kisöpörhetik” az addig meghatározó fajok egy részét, hogy átadják helyüket másoknak. Fontos hangsúlyozni, hogy természetes körülmények között az ellenállóbb fafajok általában nem távolról érkeznek, hanem régóta jelen vannak az erdő életközösségében, csak alárendeltebb szerepben. A körülmények megváltozásával egyre nő a versenyelőnyük, így egyre meghatározóbbá válnak a formálódó életközösségben. (A korábban uralkodó, majd visszaszoruló fafajok sem tűnnek el feltétlenül teljesen, csupán ritkábbá válnak.)

Bükkösök alatt is sokféle fafaj csemetéi várják, hogy eljöjjön az idejük (Németország)

Például ha a hazai középhegységekben szárazabbra és forróbbra fordulnak a nyarak, a jelenlegi változásokra érzékeny bükk helyére várhatóan fokozatosan gyertyánok, juharok, tölgyek léphetnek – olyan fafajok, amelyek csemetéi eddig a bükkösök zárt lombsátra alatt tengődtek, és csak kivételesen érték meg a felnőttkort. Amennyiben a változások hosszú időn át nagy területet érintenek, lassan bekövetkezik a növényzeti övek eltolódása. Hogy a fafaj-összetétel átrendeződésére van-e természetes módon lehetőség az éghajlatváltozás jelenlegi sebessége mellett is, arról megoszlanak a vélemények. Az ember több száz éve próbálja átvenni a természettől a karmesteri szerepet egyes fafajok előtérbe helyezésével vagy akár más kontinensekről származók meghonosításával. Gondoljuk csak Közép-Európa nagy részének „el-lucfenyvesítésére”, amely főként Németországot, Csehországot, Ausztriát és a csatlakozó területeket érinti vagy a magyar Alföldre behozott akácosokra.

Sokan úgy vélik, itt az idő, hogy ezt a tájátalakítást tovább fokozzuk. Mások azonban a természetes erdőtakaró helyreállítása mellett érvelnek, mielőtt a technokrata szemlélettel még több kárt okozunk a természetnek – és ezáltal magunknak is.

Magyarország erdőtakarója

A Kárpát-medence jellegzetes földrajzi adottságokkal rendelkezik Európán belül. Aránylag meleg és száraz – különösen a síksági területei, amelyek egy részén klimatikus okokból valószínűleg soha nem alakult ki zárt erdőtakaró. Mivel azonban hatalmas folyók szelik át a síkvidéket, amelyek a hiányzó csapadékmennyiséget a többlet vízhatásukkal pótolják, kevesebb a természetes módon fátlan terület, mint azt az itt jellemző éghajlat alapján várnánk. A történelem előtti időkben akár 80-85%-os lehetett a mai Magyarország erdősültsége, amely részarány aztán a 20. század elejére 10% környékére csökkent. Az ország nagy részének erdeit négy tölgyfajból álló erdők alkották, amelyeket csupán a legmagasabb térszíneken vagy az ország nyugati szélén váltottak fel a bükkösök. Az Alpokalján – egyebek mellett – fenyők, a nagy folyók mentén nyárak, a hegyvidékeken hársak, kőrisek, juharok színesítették a fafaj-palettát.

Kapcsolódó cikkSok vagy kevés Magyarországon az erdős területek aránya? Elmondjuk, hogy miért sok magyar, és miért kevés európai viszonylatbanHogyan alakult Magyarország erdőborítottsága? Mik ennek okai? Ennek jártunk utána.

A mező- és legelőgazdálkodás kiterjedésének növekedése az évszázadok során hatalmas területen felszámolta az erdőket, amelyek részleges helyreállítása csak a 20. század közepétől indult be, és tart manapság is. A bükkösök jó része megmaradt, bár helyenként tölgyesekre cserélték, mivel a tölgyfa jobb áron volt értékesíthető. A tölgyes öv alsó része ugyanakkor a mezőgazdaságnak esett áldozatul. Későbbi pótlásuk legnagyobb részt akácosokkal, nemesnyárasokkal és fenyvesekkel történt – vagyis az őshonos fafajú erdők helyett kiterjedt kultúrerdők és ültetvények keletkeztek a 20. század során. Ilyen, a mezőgazdasági kultúrák és az erdők között „félúton álló” növényzeti forma alkotja statisztikai értelemben az erdőterületünk felét. A kultúrerdők és ültetvények telepítését részben gazdasági célok indokolják – mivel gyorsan növő és jól értékesíthető faanyag nyerhető belőlük. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy síkvidéken a folyószabályozások miatt nagy területek váltak szárazabbá, ami miatt nehézséget jelent az eredeti erdők helyreállítása. Az azokat helyettesítő fás kultúrák fenntartása egyszerűbb, még ha számos hátránnyal is jár természetvédelmi és klímavédelmi szempontból egyaránt.

Ma 21% körül jár az ország erdősültsége, ám a gyarapodás egyre lassul, és leginkább az akácosokra, sorokba ültetett nyárasokra szorítkozik.

Magyarország fával borított területeinek fele kultúrerdő és faültetvény (Nagykőrös mellett)

A jelenleg zajló nagy sebességű éghajlatváltozás tehát egy széttagolt és nagymértékben átalakított erdőterületre gyakorol hatást. Az alacsony természetességű, sokszor egyetlen fafajból álló, egykorú, kis tömbökre szétszabdalt erdők és faültetvények ellenálló képessége jóval elmarad az eredeti erdőtakaróétól. A túl gyorsan változó éghajlat magasabb évi középhőmérséklettel, szárazodással, szélsőséges időjárási eseményekkel jár; így viharokkal, villámárvizekkel, ónos esőkkel – amelyek mellé rovarkárok, gombafertőzések, gyakoribb tűzesetek is társulhatnak. A természetesebb, többféle őshonos fafajból álló, vegyes korosztályú erdők könnyebben megbirkóznak e hatásokkal, mint a tájidegen fákból álló, sérülékeny kultúrerdők. Nem véletlen, hogy a felgyorsuló klímaváltozás első áldozatai hazánkban a mintegy száz éve telepített lucfenyvesek voltak. A megszokott magas hegyvidéki élőhelyüktől távol, kultúrerdőnek ültetve aligha kerülhették el sorsukat. Hasonlóan rossz állapotba kezdenek kerülni ugyanakkor a dolomit-kopárokra telepített feketefenyvesek is, amelyek a Földközi-tenger mellékéről származnak.

Az erdőgazdálkodás

Erdeink sorsát nem csak a mezőgazdaság térnyerése alakította – bár a megmaradt erdőterületek elhelyezkedése alapvetően ennek a tájtörténeti folyamatnak a lenyomata. A régről szerencsésen megmaradt vagy újonnan telepített erdők fafaj-összetételét azonban már az erdészeti ágazat tevékenysége határozta meg, a társadalmi-piaci igényeknek is megfelelve. Az erdészek által évszázadok óta alkalmazott módszerek – például a tarvágás, felújító vágás – nemcsak a fajösszetételre, hanem az erdők korosztályszerkezetére is messzemenő hatással volt. A hagyományos, ún. „vágásos” erdőgazdálkodás legfőbb ismérve, hogy viszonylag nagy területen – ismét szakszóval élve – „véghasználat” történik, azaz megszűnik a köznapi értelemben vett erdőtakaró. A kivágott idős erdő helyén – a vágásterületeken – az erdészek megkezdik az erdő felújítását, ami hosszú évekig tart. A fiatal erdő nevelése során végig cél marad, hogy a gazdaságilag értékes fafajok maradjanak meg nagyobb részben, ami az erdő változatosságát csökkenti. Az így nevelt erdők másik jelentős hátránya, hogy egyetlen korosztályból állnak, így a szerkezetük túlságosan egyöntetű.

Kirándulásaink során – bár a turisztikai kiadványok, honlapok gyakran „érintetlen természetről” tesznek említést – többnyire ilyen, a gazdálkodási szempontok szerint átalakított erdőkkel találkozhatunk.

Vágásterület és hagyásfák – a hagyományos erdőgazdálkodás ismérvei (Börzsöny)

Az ember által átalakított, egyszerű szerkezetű erdők ellenálló képessége a klímaváltozással szemben alacsony, aminek több oka is van. Ahogy fentebb utaltunk már rá, a távoli tájakról behozott fafajok általában eleve nem könnyen viselik el a nálunk megszokott éghajlatot, amely ha a szempontjukból tovább „romlik”, a tömeges pusztulásukhoz vezethet. Ezt láthatjuk a luc- és a feketefenyő esetében. Ugyanakkor az őshonos fafajoknak sem kedvező, ha a természetes termőhelyeiken kívül ültetik – például tölgyeket, égereket, nyárakat túl száraz helyekre; ahol a távoli múltban esetleg füves pusztákat találnánk. A zárt, egykorú gazdasági erdőkben emellett „túl sok fa” van – a sűrű ültetés miatt kevés talajnedvesség jut az egyes fáknak. A vágásterületek ugyanakkor felszabdalják a tájat. Üres, széljárta, kiszáradásra hajlamos lejtők váltakoznak a sűrűn tartott erdőfoltokkal. Az időjárás szélsőségei különösen nagy károkat tudnak tenni az ilyen „szétvágott” tájon (ld. borítókép, erdőgazdasági táj a Bükki Nemzeti Parkban): az erős szelek dominóként döntik le az egymás mellett álló, hasonló méretű fákat, a heves esőzések pedig lemossák a talajt a vágásterületek erdővel nem fedett lejtőiről.

A gazdasági erdők olyan, sérülten működő ökoszisztémák, amelyeket az éghajlatváltozás tovább gyengít.

A egykorú, egyféle fafajból álló erdők sérülékenyek (Börzsöny)

A jövő lehetőségei

A klímaváltozás kihívásaira többféle válasz adható az erdőkben is:

  1. Lépéseket tehetünk annak irányába, hogy az erdők visszanyerjék korábbi természetességüket. Ezzel visszakaphatják ellenálló képességüket, amire nagy szükségük van a gyorsan zajló éghajlatváltozás idején. A cél eléréséhez többféle kezelési eszköz a rendelkezésünkre áll, és jó hír, hogy az erdők „maguktól is ezt az utat választják”. Ha egy erdőt magára hagyunk – erre vannak példák Erdély vagy a Balkán településektől távoli régióiban, vagy Nyugat-Európa sűrűn lakott országainak védett területein is –, a fajok száma lassan növekedésnek indul. Megjelennek az új korosztályok, kiegészül a cserjeszint, az erdőszegély. Változatosabbá válik a lombsátor, növekszik a holtfa mennyisége, és elkezdenek kialakulni azok a mikroélőhelyek – odúk, ágcsonkok, gyökértányérok – amelyek a specialista erdei élővilágnak is otthont tudnak adni. Minél gazdagabbá válik az erdő élővilága, annál inkább stabillá válik a külső behatásokkal szemben. A fafaj-összetétel pedig természetes módon olyan irányba alakul, amit a klímaváltozás „diktál”. A folyamat ugyanakkor fel is gyorsítható. Az erdőterület természetvédelmi kezelője dönthet úgy, hogy nem várja meg a következő szélvihart, hanem kisebb foltokat vág az erdőben, a cserjeszint kialakulását, vagy a ritkább növényfajok megtelepedését pedig ültetéssel segíti. Védett területeken legjobb, ha az erdők megújulása ehhez hasonló forgatókönyvek szerint történik. A háborítatlan vagy csak minimális természetvédelmi kezeléssel érintett erdőkben a biomassza növekedése széntárolással is jár, amelyről azt kell tudni, hogy a klímaváltozás elleni harc egyik globális eszköze.
  2. Védett területeken a hagyományos, vágásos erdőgazdálkodás helyett bevezethetők azok a módszerek is, amelyek folyamatos erdőborítást biztosítanak. Ezeket a gazdasági erdőket „örökerdőnek” is nevezi az erdész szakma. Magyarországon is vannak rá példák, főként a főváros körül és a Dunakanyarban. Fontos előnyük, hogy a szálanként vagy kis csoportokban zajló fakitermelés lehetővé teszi, hogy ne jöjjenek létre vágásterületek, és az erdő szerkezete változatosabbá váljon.
  3. Nem védett erdőterületeken nagyobb lehetőség nyílik a kísérletezésre, például az őshonos fafajok Európa délebbi területeiről származó változatainak meghonosítására vagy a meglévő kultúrerdők, faültetvények magasabb hatásfokú művelésére.
A háborítatlan erdőterületekre a klímaváltozás miatt is szükség van (Börzsöny, Csarna-völgy)

Áttekintve a lehetőségeket egyértelműnek tűnik, hogy nincs egységes recept az erdők éghajlatváltozásra való felkészítésében. Ahogyan az is bizonyos, hogy a jelenlegi gyakorlaton változtatni kell – és ebben az erdők ellenálló képességének visszaadása lehet az egyik legfőbb célkitűzés.

Fotók: Gálhidy László

Gálhidy László

Gálhidy László

Biológus (PhD), erdőökológus. 1999-2005 között az ELTE TTK és az MTA kutatója. 2006 óta a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!