A tudomány (nem) tárgyalható – Avagy mi történt a bonni klímatárgyalásokon?

A 2018-as lengyelországi COP24 klímatanácskozás óta Bonnban gyűltek össze először az országok, hogy a decemberben elfogadott szabálygyűjtemény függőben maradt részleteit egyeztessék. Az úgynevezett Párizsi Szabálykönyv a Párizsi Megállapodás 2020-tól kezdődő végrehajtásának konkrét szabályrendszerét és módját írja le. Már csak alig fél év, és az évvégi COP25 klímatanácskozás maradt arra, hogy mindent véglegesítsenek a tárgyaló felek. Lássuk, miben léptek előre Bonnban!
A tudomány (nem) tárgyalható – Avagy mi történt a bonni klímatárgyalásokon?

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) időközi ülésszakain a tárgyalásokat segítő szakértői szintű testületek és tematikus munkacsoportok találkoznak, hogy előrelendítsék a tárgyalásokat az év végi COP-ra. Ebben az évben június 17 és 27 között gyűltek össze a UNFCCC Titkárságának székhelyén Bonnban, hogy a szabálykönyv kérdéses részleteit egyeztessék a COP25 előkészületeként. Előző cikkünkben felelevenítettük, hogy hol is hagyták abba a tárgyalásokat a COP24-en Katowicében, valamint a klímatárgyalások első hetének legégetőbb témájáról is beszámoltunk. (Itt pedig bővebben elolvashatsz arról, mi az a COP, és miről szól a Párizsi Megállapodás.) Most lássuk a legfontosabb bonni eredményeket!

Kapcsolódó cikkA kőolaj nagyhatalom Szaúd-Arábia szerint az éghajlati jelentésben „nincs elég tény”. A bonni klímatárgyalások első hetérőlÉpp csak megkezdődött a klímatárgyalások időközi ülésszaka Bonnban (2019. június 17-27), s a fosszilis nagyhatalmak élén Szaúd-Arábia máris teljes erőbedobással próbálja „tényteleníteni” a tudományt. Íme egy ízelítő abból, ami sok küldöttet ébren tartott a múlt héten.

Az IPCC éghajlati jelentés – „tudomásul véve”, bármit is jelentsen az

A bonni tárgyalások egyik leghevesebb vitája az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által közreadott legfrissebb éghajlati jelentés körül zajlott, ugyanis Szaúd-Arábia néhány ország (köztük az USA és Oroszország) támogatásával nem volt hajlandó elismerni a jelentés tartalmát, s beépíteni azt a döntéshozói folyamatba. Ebben a jelentésben ugyanis a nemzetközi tudományos közösség részletesen bemutatta, hogy milyen hatások várhatók 1,5 vagy 2 °C-os globális melegedés esetén, világossá téve, hogy már a 1,5 °C-os globális hőmérséklet emelkedés is bizonyos nemzetek, mint például a kis szigetállamok, puszta létét veszélyezteti a várható tengerszint-emelkedés miatt.

Az első heti vita bőven átnyúlt a második hétre is, majd végül egy rendkívül leegyszerűsített, „gyenge” szöveg elfogadásával ért véget, ami megköszöni a tudományos közösség munkáját, és „tudomásul veszi” a különböző nézeteket – viszont a tudományos jelentés szilárd „elismerése” nem szerepel benne. Alden Meyer, a Union of Concerned Scientists politikai igazgatója szerint a jelentéssel szembeni ellenállás motivációja, különösen a kőolaj nagyhatalom Szaúd-Arábia esetében, világos. Meyer így fogalmazott a CarbonBrief-nek:

Kétségbeesetten próbálják megakadályozni, hogy a jelentés bármilyen módon befolyásolja a klímatárgyalásokat és a nemzeti szintű klímaterveket… mert ennek nyilvánvalóan hatása van a jövőbeli olajkeresletre.

A vita végső kimenetelét sok ország és nem-kormányzati szervezet (NGO) felháborodással fogadta. A záró plenáris ülésre az Environmental Integrity Group tagjai és Svájc főtárgyalója „Science is not negotiable”, azaz szó szerinti fordításban „A tudomány nem tárgyalható” pólóban érkeztek. Ian Fry, a kis csendes-óceáni szigetállam, Tuvalu főtárgyalója zárófelszólalásában ismét hangsúlyozta, hogy számukra a globális felmelegedés nagyon is közeli egzisztenciális fenyegetés, ezért a jelentést

el kellene fogadni és nem tárgyalni.

Az Environmental Integrity Group tagjai „A tudomány nem tárgyalható” feliratú pólóban érkeztek a záró plenáris ülésre (Forrás: IISD/ENB | Kiara Worth)

Karbonpiaci mechanizmus – újat és jobbat, de hogyan?

A karbonpiacra vonatkozó rész volt az egyetlen olyan tétel a szabálykönyvben, ami teljes mértékben üresen maradt Katowicében. A jelenleg érvényben lévő karbonpiaci mechanizmust a Kiotói Jegyzőkönyvvel hozták létre Tiszta Fejlesztési Mechanizmus (Clean Development Mechanism, CDM) néven. Ennek segítségével a fejlett országok kibocsátáscsökkentési vállalásaik egy részét megtehetik úgy, hogy kibocsátáscsökkentési projekteket (pl. erdősítés, tiszta energia) finanszíroznak fejlődő országokban. Ez egy rendkívül összetett gazdasági-politikai téma, amiről az országok véleménye is széles skálán mozog, nem csoda tehát, hogy ennek tárgyalása lassan halad. Ráadásul a Tiszta Fejlesztési Mechanizmust eddig is sok kritika érte, ezért mindezeket a gyengeségeket ki szeretnék küszöbölni az új rendszerben. Ilyen gyengeség például a néhol előforduló kétszeres beszámítás, azaz amikor az eredményezett kibocsátás-csökkentést mind a beruházó ország, mind a projekt célországa elszámolja saját nemzeti karbon-büdzséjében. Továbbá elemzők szerint sok tiszta energia projekt ezen mechanizmus nélkül is megvalósult volna, tehát jelen formájában a Tiszta Fejlesztési Mechanizmusnak nincs jelentős hatása a globális kibocsátás-csökkentésre.

A bonni tárgyalások végére elkészült egy minden lehetséges opciót összegyűjtő vázlat az új karbonpiaci mechanizmusról, azonban a legvitásabb részei még mindig megoldatlanok. Ráadásul Brazília, az Arab Csoport és India tovább kívánnák vinni a Kiotói Jegyzőkönyv által szabályozott rendszerben gyűjtött karbonkrediteket a Párizsi Megállapodás új rendszerébe. Ezt azonban bizonyos országcsoportok (pl. Afrikai Csoport) és nem-kormányzati szervezetek határozottan ellenzik, ugyanis ezáltal a karbonkreditekkel rendelkező országok elodáznák a szükségét annak, hogy igazi kibocsátáscsökkentési lépéseket tegyenek meg.

Fiatal küldöttek (YOUNGO) flashmobbal hívják fel a figyelmet a globális éghajlatváltozás egészségügyi kockázataira a bonni klímatárgyalásokon (Forrás: UNFCCC)

A kibocsátás-csökkentési vállalások növelése – vegyes üzenetek

A Climate Action Tracker elemzése alapján tudjuk, hogy a jelenleg benyújtott vállalások (Nationally Determined Contribution, NDC) nem elegek a Párizsi Megállapodásban kitűzött célok eléréséhez. Ezért a Megállapodás végrehajtásának kezdetéig, tehát 2020-ig az államoknak felül kell vizsgálniuk vállalásaikat, s lehetőleg növelni azokat. Az IPCC éghajlati jelentése szerint ugyanis alig 11 évünk maradt, hogy a világ országai drasztikus kibocsátáscsökkentési intézkedéseket tegyenek, különben valószínűleg lehetetlen lesz a globális melegedés mértékét 1,5 °C alatt tartani. A jelentés azt is világossá tette, hogy ehhez a globális üvegházhatású-gázkibocsátást legalább 45 %-kal kell csökkenteni 2030-ig. Ezen szándék megerősítésére António Guterres, az ENSZ főtitkára szeptemberre egy klímacsúcsot (Climate Action Summit) hívott össze New York-ba, ami „a vállalások növeléséről és a pénzügyi források mozgósításáról fog szólni” – mondta el a főtitkár a COP24 megnyitóján Katowicében.

A World Resources Institute szerint 30 fejlődő ország máris megígérte, hogy kibocsátás-csökkentési vállalásait növelni fogja, azonban ezek épp nem azok az országok, amelyek erősen iparosodott gazdaságuknál fogva jelentősen hozzájárulnak a globális üvegházgáz kibocsátáshoz. Míg Bonnban javában folytak a klímatárgyalások, Brüsszelben az Európai Unió tagállamai a 2050-re szóló klímasemlegességi tervezetről szavaztak. A kezdeti optimizmussal ellentétben végül nem sikerült megegyezni az ambiciózus tervről, mert azt négy tagállam, Lengyelország, Csehország, Észtország és Magyarország megvétózta. (Ennek gazdasági és politikai hátteréről korábban írtunk.) Az elvárttal ellentétben, a klímavédelemben élen járó EU ezzel bizony nem az ambíció jelét küldte a nemzetközi közösségnek, habár még év végéig ez változhat. A tárgyalások ideje alatt az Egyesült Királyság viszont bejelentette, hogy 2050-re klímasemlegessé válik. Habár a nagykibocsátó USA továbbra is klímaellenes álláspontot képvisel, és a június végi G20 találkozón elutasította a Párizsi Megállapodást támogató nyilatkozat aláírását, Kína és Franciaország megerősítette elkötelezettségét az NDC ígéreteik frissítésére.

Tanácskozás a hosszútávú éghajlati finanszírozásról Bonnban (Forrás: UNFCCC)

Károk és veszteségek – pénz, pénz, pénz

A „károk és veszteségek” közé sorolhatók az éghajlatváltozás miatt bekövetkező elkerülhetetlen természeti-gazdasági-társadalmi károk, mint például a tengerszint-emelkedés miatti partpusztulás vagy a szélsőséges időjárási események (pl. hurrikánok) okozta pusztítás. Ebben az ügyben különösen érezhető a fejlett-fejlődő érdekellentét, ugyanis a fejlődő térségek elegendő erőforrás híján sérülékenyebbek az éghajlatváltozás hatásaival szemben, míg ők járultak hozzá legkevésbé annak előidézéséhez. Azonban mivel sok esetben nehéz eldönteni, hogy a szélsőséges időjárási események előidézéséhez milyen mértékben járult hozzá az éghajlatváltozás, ezért a fejlett országoknak komoly fenntartásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékben kell anyagilag kompenzálniuk a bekövetkezett károkért és veszteségekért.

A „károk és veszteségek” kezelésére 6 évvel ezelőtt a COP19-en létrehozták a Varsói Nemzetközi Mechanizmust (Warsaw International Mechanism). Ennek első hivatalos felülvizsgálatára a következő klímatárgyaláson, a COP25-ön kerül sor, amihez Bonnban egy segéddokumentumot (Terms of Reference) dolgoztak ki. A finanszírozás továbbra is a legnagyobb vitát generáló kérdés, ugyanis a fejlődők szeretnének egy elkülönített pénzalapot erre a célra, míg a fejlettek szerint az alkalmazkodásra szánt pénzek egy részét kellene erre fordítani. A most elkészült dokumentum már utal „forrásokra”, ezzel kaput nyitva azok későbbi részletes kidolgozására.

A COP25-öt vendégül látó Chile aláírással erősíti meg szándékát Bonnban. Bal oldalon: Carolina Schmidt, chilei környezeti miniszterasszony, a COP25 elnöke; jobb oldalon Patricia Espinosa, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény ügyvezető titkára. (Forrás: UNFCCC)

Hogyan tovább?

Sok technikai kérdés nyitva maradt még a következő, Chilében rendezett 25. COP-ra. Például továbbra sem sikerült megállapodni egy közös időkeretben a kibocsátás-csökkentési és egyéb klímavédelmi nemzeti tervek kommunikálására a nemzetközi közösség felé. Jelenleg van olyan ország, akinek 5, s van, akinek 10 évre szól a vállalása, viszont 2030-tól ezt egyesíteni szeretnék. Más, például a mezőgazdaságot érintő összetett ügyekben (Koronivia Joint Work on Agriculture) sem volt jelentős előrelépés. A következő klímatárgyalás sikere az országok önkéntes kibocsátás-csökkentési vállalásainak felülvizsgálata mellett azon is múlik, hogy a chilei elnökség képes lesz-e világos célokat állítani a COP25-re. Addig két újabb IPCC külön jelentés is napvilágot fog látni, melyek a földhasználattal, valamint az óceánokkal és a krioszférával, azaz a Földön található hó- és jégtakarókkal fognak foglalkozni. Kérdés, hogy ezek megfelelő fogadtatását és döntéshozatalba való beépítését mennyiben tudja majd támogatni az COP25 elnöksége és persze maguk az országok.

Lehoczky Annamária

Lehoczky Annamária

Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Holnapelőtt állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.