A klímapolitika mérföldköve: a Párizsi Megállapodás. Miről is szól?

Ismerős a nagy döntések előtti izgalom, esetleg szorongó érzés? A vívódás, érvek és ellenérvek ütköztetése, minél több információ, bizonyíték és tanács begyűjtése, s még sorolhatnánk mi minden előz meg egy fontos döntést vagy elköteleződést. A Párizsi Megállapodás esetében valami hasonlót kell elképzelni a nemzetközi klímapolitikai porondon, közel három évtizeden keresztül, egyre nagyobb téttel a „játékban”. Végül miben is jutottak egyezségre a világ országai a Párizsi Megállapodásban?
A klímapolitika mérföldköve: a Párizsi Megállapodás. Miről is szól?

A 2015-ben megszületett Párizsi Megállapodás mérföldkőnek számít az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Ugyanis az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyvvel ellentétben ez egyetemes jellegű, vagyis minden aláíró ország számára kötelezettségeket fogalmaz meg üvegházhatású gázkibocsátásaik szabályozására, valamint az alkalmazkodási törekvéseik tervezésére, végrehajtására és a globális közösség tagjainak kölcsönös segítésére mindebben. Az összes ENSZ tagállam aláírta a Megállapodást, azonban ennek „ára” volt. Ahhoz, hogy minden tárgyaló fél felszálljon a klímavédelem hajójára, csak általános célokat, irányokat sikerült rögzíteni a Megállapodás szövegében. Nagyon egyszerűen megfogalmazva, lényegében abban állapodtak meg, hogy képesek együttműködni a közös ügy érdekében és szándékoznak is. Ez egy nagy lépés az évtizedes nem túl eredményes klímapolitikai tárgyalások fényében, még úgy is, hogy az együttműködés konkrét szabályrendszerét és végrehajtásának módját még évekig – egészen a mai napig – formálják.

A 21. ENSZ Éghajlatváltozási Konferencia (COP21) zárása Párizsban 2015 decemberében: a Párizsi Megállapodás megszületése (Forrás: UNFCCC)

Évtizedes vívódás

Az 1992-ben létrehozott ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) által elismerték a világ országai, hogy az emelkedő légköri üvegházgáz koncentráció káros az éghajlati rendszerre nézve, ezért lépéseket kell tenni a kibocsátások szabályozására. Az azóta eltelt évtizedek alatt egyre többet tudunk az éghajlati rendszer működéséről, az éghajlatváltozás okairól és következményeiről, valamint annak társadalmi-gazdasági dimenzióiról. A tudományos közösség képviseletében az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 5-7 évente kiadott átfogó éghajlati jelentéseiben egyre baljósabb képet rajzol az éghajlati rendszer állapotáról és várható változásairól, figyelmeztetve a döntéshozókat: azonnali cselekvésre van szükség ahhoz, hogy a Föld élhető maradjon az emberiség számára.

A Keretegyezmény tagjai évről évre összegyűlnek a Részes Felek Konferenciáján (COP), hogy az 1992-ben megfogalmazott célok elérésére globális klímapolitikai együttműködés útján intézkedéseket és eszközöket dolgozzanak ki. A Keretegyezmény hatálya alatt álló, 1997-ben született Kiotói Jegyzőkönyv csak a fejlett országok számára írt elő többek között kibocsátás-szabályozással kapcsolatos kötelezettségeket 2012 végig, ezt később a Dohai Módosítás keretében kiterjesztették egészen 2020-ig. Így érkezünk meg a 2020-as kulcsfontosságú dátumig, amikortól már a Párizsi Megállapodásban foglaltak lépnek érvénybe. Mielőtt rátérnénk a Megállapodás tartalmára, még egy dolgot fontos tisztázni.

Kapcsolódó cikkCOP: gittegyleti tanácskozás vagy klímateendőket összehangoló nemzetközi konferencia? Amit tudnod kell a klímatárgyalásokrólA Részes Felek Konferenciája (COP) a nemzetközi klímapolitikai tárgyalások elsődleges szervezeti kerete, mely évenként tart egy ülésszakot. Vajon miről szólnak a tanácskozások és milyen eredményeket értek el eddig?

Miért csak a fejlett országokra vonatkozik a Kiotói Jegyzőkönyv? Emögött a „közös, de megkülönböztetett felelősség” alapelve áll, ami a kezdetektől végigkíséri a klímatárgyalásokat. Ez lényegében arra utal, hogy a fejlett térségeknek nagyobb történelmi felelőssége van a globális éghajlatváltozás előidézésében, ezért ők nagyobb mértékben kell viseljék a globális kibocsátás-szabályozás terheit, beleértve ebbe a fejlődő térségek támogatását is. Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a gyors gazdasági növekedésű fejlődő országok, mint például Kína, egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá a globális kibocsátás növekedéséhez, ugyanakkor a korlátozások nem vonatkoznak rájuk. Ráadásul a fejlett országok közül sem mindenki írta alá a Jegyzőkönyvet, például olyan nagykibocsátók, mint az USA vagy Oroszország nem kívántak részt venni az egyoldalú, csak a fejletteket terhelő vállalásokban. Tehát világossá vált, hogy egy globális együttműködés megteremtéséhez új játékszabályokra van szükség. Így végül 2015-ben rengeteg kompromisszum árán megszületett az egyetemes Párizsi Megállapodás, ami már mind a fejlettek, mind a fejlődők számára kötelezettségeket fogalmaz meg – minden országnak saját gazdasági erejéhez és a klímaváltozás előidézésében való felelősségéhez mérten.

A Föld országai által kibocsátott szén-dioxid mennyisége 1751 óta. Forrás: Our World in Data


A Föld országainak szén-dioxid kibocsátása a globális kibocsátáshoz képest. Forrás: Our World in Data

A Párizsi Megállapodás kulcselemei

A Párizsi Megállapodás egy új, átfogó keretet biztosít a nemzetközi együttműködésre az éghajlatváltozás ügyében és számos kapcsolódó ágazati, szociális és fejlesztési ügyben. A következőekben bemutatjuk, melyek a megállapodás kulcselemei.

» Globális szintű kibocsátás-szabályozás

A Megállapodás hosszútávú kibocsátáscsökkentési célokat rögzít annak érdekében, hogy az az iparosodás előtti szinthez képest a globális átlaghőmérséklet emelkedése jóval 2 °C alatt maradjon. Továbbá a nemzetközi közösségnek erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy ez már 1,5 °C alatt korlátozható legyen. Ehhez minél hamarabb el kell érni, hogy a globális kibocsátás növekedése megálljon, és ezt követően gyorsan csökkenjen a század második felében.

» Vállalások felülvizsgálata és növelése

Az országok ötévente nyilatkoznak arról, hogy milyen mértékben és milyen intézkedésekkel szándékoznak szabályozni a kibocsátásaikat a rákövetkező időszakban. Ezt az úgynevezett „Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulás” (NDC) formájában kommunikálják a nemzetközi közösség felé. Minden ország vállalása nyilvános jegyzékben elérhető a Keretegyezmény weboldalán. A Megállapodás hatékonyságának növelése érdekében, minden újabb NDC-nek ambiciózusabb vállalást kell tartalmaznia az előzőhöz képest. Magyarország az Európai Unió tagállamaival együtt közös NDC-t nyújt be. Az először 2015-ben benyújtott vállalásokat 2020-ban újítják meg az államok.

» Globális értékelés

Az országok ötévente átfogó jelentést készítenek vállalásaik megvalósításának menetéről és értékelik intézkedéseik sikerességét, korlátait. Ez az értékelő leltár arra is szolgál, hogy az egyes nemzetek felmérjék: min kell esetleg változtatni a következő vállalásaik benyújtásánál, mire van szükségük a végrehajtáshoz, vagy mi az, amiben másoknak tudnak segíteni a jó gyakorlatok megosztása révén. 2023-ban kerül sor az első hivatalos globális leltárra. Képletesen úgy is mondhatnánk, hogy ez a globális leltár a Párizsi Megállapodás motorja, ugyanis ennek keretében az országok kötelesek felülvizsgálni intézkedéseik sikerességét, javítani ott, ahol szükséges, ezáltal szilárd alapot teremtve arra, hogy ciklusról ciklusra növelni tudják vállalásaikat.

» Alkalmazkodás

Az éghajlatváltozás elkerülhetetlen következményeihez való alkalmazkodás és az alkalmazkodás képességének erősítése is a Megállapodás által rögzített globális célok között szerepel. A kibocsátás-csökkentési vállalásokhoz hasonlóan a nemzetek alkalmazkodási intézkedéseiket is bizonyos időközönként felülvizsgálják és kommunikálják a nemzetközi közösség felé. A fejlett országok ebben is támogatást nyújtanak a fejlődőknek.

» Károk és veszteségek

Az éghajlatváltozás hatásainak tulajdonított veszteségeket és károkat a Megállapodás szétválasztja az alkalmazkodás ügyétől. Nehezen jutottak erre az egyezségre a tárgyaló felek, ugyanis bizonyos esetekben nehéz eldönteni, hogy az adott kárt vagy veszteséget valóban a globális éghajlatváltozás következményének lehet-e tekinteni. Ahogy korábban írtunk róla, a szélsőséges időjárási események, mint például a hurrikánok, az éghajlat természetes jelenségei, ugyanakkor az éghajlatváltozás miatt gyakoribbá vagy intenzívebbé váló szélsőségek – vagy épp a tengerszint megemelkedése miatti kis szigetállamok eltűnése – indokolhatják az okozott károk és veszteségek kompenzálását. Ebben az ügyben különösen érezhető a fejlett és fejlődő országok közötti érdekellentét, ugyanis a fejlődő térségek elegendő erőforrás híján sérülékenyebbek az éghajlatváltozás hatásaival szemben, míg ők járultak hozzá legkevésbé annak előidézéséhez.

» Támogatás: finanszírozás, technológia, kapacitásépítés

A Megállapodás értelmében a fejlettek támogatást nyújtanak a fejlődőknek az említett témákkal – így például a kibocsátás-csökkentéssel, az alkalmazkodással, valamint a nemzeti beszámolók elkészítésével – kapcsolatos teendőik ellátására. Ennek formája állami és magánforrásokból származó pénzügyi támogatás, technológiai együttműködés és kapacitásépítés. A jelenleg érvényben levő megállapodás szerint a fejlett országok 100 milliárd USD-t adnak be a közös klímaalapba (pontosabban „mobilizálják” ezeket a pénzforrásokat). Az azonban továbbra is tisztázatlan, hogy a fejlett államok egyéni szinten mennyivel járulnak hozzá, milyen határidőkkel, és hogy 2025 után mennyivel emelnék meg ezt az összeget.

» Átláthatóság

A kibocsátási jelentések átláthatóságának növelésére egy közös rendszert hoznak létre, aminek révén az országok nyomon tudják követni vállalásaik teljesítését. Ugyanez a rendszer rögzíti a fejlett országok által felajánlott és biztosított támogatásokat (például pénzügyi források) a fejlődők számára, míg a fejlődők itt kommunikálják igényüket támogatásra, illetve tartják számon a már megérkezett támogatások felhasználását. A fejlődő országok nemzeti beszámolóinak átláthatósága és hitelessége különösen sarkalatos kérdés, ugyanis a fejlettek ehhez kötnék a pénzügyi források folyósítását.

A század végére várható globális melegedés az országok jelenlegi kibocsátás-csökkentési vállalásai alapján. Forrás: Climate Action Tracker

Elég hatékony a Párizsi Megállapodás?

A Climate Action Tracker a globális kibocsátás 80 százalékáért felelős 32 ország klímapolitikai intézkedéseit követi, majd a 2030-ra szóló kibocsátáscsökkentési vállalásaik alapján rangsorolja őket. A tudományos szervezet 2018-as lengyelországi klímacsúcson nyilvánosságra hozott legfrissebb elemzése rávilágított, hogy a benyújtott vállalások nem elegek a Párizsi Megállapodásban kitűzött célok eléréséhez.

Ha az országok a jelenlegi kibocsátáscsökkentési ígéreteiket nem növelik, akkor a század végére legalább 3 °C-os globális átlaghőmérséklet emelkedés várható, épp kétszer annyi, mint a kívánatos 1,5 °C, amiben megállapodtak 2015-ben.

A Párizsi Megállapodás értelmében az államoknak hamarosan – a következő értékelési időszak kezdetéig, tehát 2020-ig – felül kell vizsgálniuk vállalásiakat, s lehetőleg növelni azokat. Történelmi jelentősége mellett a jogi kötőerő hiánya nagy akadálya annak, hogy a Megállapodás jelenlegi formájában gyors és magabiztos fellépést biztosítson az éghajlatváltozás egyre gyorsuló folyamata ellen. A nemzetközi közösség – azaz mindannyiunk – érdeke és felelőssége, hogy ezen változtassunk.

Bővebben a nemzetközi klímatárgyalások folyamatáról, valamint a Párizsi Megállapodásról Faragó Tibor, korábbi magyar főtárgyaló cikkéből tájékozódhatunk.

UI: úgy érzed hosszú volt ez a cikk, de szívesen megosztanád másokkal, hogy mi az a Párizsi Megállapodás? Itt van akkor róla egy 2 perces videó:

Lehoczky Annamária

Lehoczky Annamária

Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Holnapelőtt állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!